1.
A felkészülési idő a kulcsosztásnál kezdődik és egészen július 31-én 20:00-ig tart. A késés
csak nyomós indokkal elfogadott, illetve a csapata számára pontvesztéssel
büntetendő (3 pont/nap).
2.
A jelentkező kizárólag olyan történetet küldhet
be, amely a felkészülési idő alatt született, máshol még nem volt publikálva, a
kulcsainak és a csapatának megfelelő. A bétáztatás természetesen engedélyezve
van, sőt, ajánlott is.
3.
A történet minimális hossza 5000 szó, a maximuma
nincs meghatározva, de befejezettnek kell lennie.
4.
Idézet, dalszöveg szerepeltetése ne haladja meg
a történet egyötödét. Angol nyelvű szöveg esetén elvárható, hogy a magyar
fordítást is csatolják mellé az idegen nyelvet nem beszélőek érdekében.
5.
A jelentkező a művét egészen a szavazás
lezártáig más oldalakon nem publikálhatja, nem árulhatja el, melyik az övé.
6.
A jelentkező a szavazás ideje alatt sem a saját,
sem az ellenfele csapatának munkáit nem véleményezheti! Sem livejournalon, sem
blogon, sem facebook-on, sem egyéb, erre alkalmas helyeken.
7. A jelentkező, ha látja, hogy a határidőig nem tud elkészülni a művével, akkor szóljon a csapatának és a szervezőknek, hogy időben megoldást találjanak a problémára.
8. A jelentkezőnek legalább hetente egyszer be kell jelentkeznie a csapatfórumára, és tudatnia kell, hogy áll a történettel.
9. A jelentkezőknek egységesen, az alábbi fejléccel kell ellátniuk a történeteiket:
- csapat
- cím
- kulcsok
- műfaj
- korhatár
- figyelmeztetések
- jogok
- megjegyzés
- tartalom
- csapat
- cím
- kulcsok
- műfaj
- korhatár
- figyelmeztetések
- jogok
- megjegyzés
- tartalom
Az olvasóknak:
1. A véleményezés a következő szempontok alapján, egytől nyolcig terjedő pontskálán (félpontok adhatóak) történik:
1. A véleményezés a következő szempontok alapján, egytől nyolcig terjedő pontskálán (félpontok adhatóak) történik:
1. Mennyire felelt meg a történet a kulcsoknak? Felismerhető volt-e benne a választott kulcs, elég jelentőségteljes volt-e? Valóban fontos motívum volt, vagy csupán említés szintjén fordult elő?
2. Mennyire felelt meg Harry szándéka a csapatának? Viselte-e a Spinell/Borostyán tipikus motiváló erejét?
3. Mennyire kidolgozottak a karakterek? Itt természetesen Harry OOC, erre épület maga a kihívás. De a többiek mennyire könyv hűek, hitelesek?
4. Milyen jól dolgozta ki az író a cselekményt? Vannak-e elvarratlan szálak, zavaró logikai hibák?
5. Megfelelő volt-e a történet helyesírásilag, formailag, szerkesztésileg?
6. Mennyire tetszett a történet? Ez teljességgel szubjektív vélemény.

A verseny tervezett menete:
Jelentkezés: május 12.
Kulcsosztás: május 13. 20:00
Felkészülés: május 13. – július 31.
Félidei jelentés: június 20.
Publikálási időszak: augusztus 1. - augusztus 23. (két nap történet - egy nap szünet felállás)
Utószavazás: augusztus 24. – augusztus 29.
Eredményhirdetés: augusztus 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése