Kisbaba cipő eladó, sosem hordták.
Ernest Hemingway képes volt a világ legszomorúbb történetét elmesélni hat szóban. Nekünk sajnos ilyen tehetség nem adatott meg, így képekben hozunk nektek történetdarabkákat, amelyek talán mindent elárulnak. Íme, a kulcsok:
Csak tisztességesen válogatni, lányok! Legyetek mardekárosak, alkudozzatok. Ha nem megy, azután üssetek!
Seraphine & heloise
2013. május 13., hétfő
2013. május 12., vasárnap
Csapatok
Legnagyobb meglepetésemre nem egész huszonnégy óra alatt a vártnál többen jelentkeztetek - Fortuna kegyeltjeivé váltunk. Nincs okom megvárakoztatni titeket, ím, a két hős csapat:
Köszöntsétek hát őket azzal a lelkesedéssel, ahogy ők jelentkeztek, hiszen nektek írnak!
A kulcsosztás holnap pontban ugyanekkor, 21:00-kor esedékes. Az ütemtervet, hála ennek a gyorsaságnak, újra kellett számolni, a frissített versenyszabályzatban mindent megtaláltok.
Útravalóul még, ami tökéletesen leírja a csapataink Harryjét:
'Néhányan használni akarnak téged,
Néhányan azt akarják, hogy használd őket.
Néhányan ki akarnak használni téged,
Néhányan azt akarják, hogy használd ki őket.'
Sok szerencsét, és sose hagyjon el benneteket a remény! Holnap ugyanitt, ugyanekkor találkozunk.
Seraphine & heloise
Jelentkezés
Köszönjük szépen a sok lelkesedést, toborzást, nem egész huszonnégy óra alatt megteltünk, még túlságosan is. Este nyolckor jövünk a csapatokkal, a hivatalos fórumnyitással, információkkal, addig is legyetek türelemmel!
Seraphine & heloise
Seraphine & heloise
2013. május 11., szombat
Ha valami félresiklott...
A Shiva-Lingam jelentése vallástól, kultúrától, hittől
eltérően más lehet. Ha a drágakőtant vesszük, a shiva-lingam nem más, mint a
homokkő. Egyszerű, durva, már-már jellegtelen, többnyire fel sem tűnik, ha
ilyen burkolaton lépkedünk… mégis rengeteg áldásos hatással bír. A termékenység
és a szerelem köve – nem mellékes tényként pedig segít a kora gyermekkori
élmények, a lelki traumák feldolgozásában.
Gyakran tesszük föl magunkban a kérdést, hogy „mi lett
volna, ha…?” – ez a kihívás erre keres válaszokat, ahogy a többi is. Mi lett
volna, ha Harry csatlakozik Voldemorthoz? Mi lett volna, ha a Sötét Nagyúr
bukása után új diktatúra van születőben, amely Harry Potter kezében
összpontosul? Mi lett volna, ha nem tudja feldolgozni a múltját, amitől olyan
kegyetlenné válik, mint amilyen a Nagyúr sem volt soha? Mi lett volna, ha
valami tönkremegy menet közben, és a Világmegmentő többé nem az a jóságos,
mindenkin-segíteni-akaró griffendéles? Azért vagy itt, hogy megválaszold! Mert mi talán még emlékszünk a Dudley levetett ruháit hordó, kócos hajú, szemüveges, hősies Harry Potterre, de ő saját magára már rég nem.
Két csapatra válunk szét a kihívás folyamán: ezek lesznek a Spinell
és Borostyán. Főszereplőnk természetesen az új, kegyetlen, eddig nem ismert
Harry Potter, de hogy romantikust, akciót, drámát vagy kalandot írsz,
teljességgel rád van bízva.
Amit ajánlunk:
Spinell csapat
A spinell szervetlen ásvány, rendkívül népszerű ékszerészeti alapanyag. Igen nagy színváltozatosság jellemzi, amelyet kristályrácsa rugalmasságának köszönhet – olyan, amilyennek te akarod. Ragyog, tündököl, de rideg… Simul hozzád, de mintha jéghegyet ölelnél. Ravasz, számító, de nem bánt feleslegesen. Használ, félredob, de nem tesz tönkre. Szimultán játszik a sakktáblákon, a legjobb lépést kiválasztva, a járulékos veszteségeket a minimálisra csökkentve – és csak remélheted, hogy te nem egy bábu vagy az ellenfél oldalán, mert nyerni fog. Nem történhet másképp. A nagyobb jóért küzd, de vajon a cél minden esetben szentesíti az eszközt?
A spinell szervetlen ásvány, rendkívül népszerű ékszerészeti alapanyag. Igen nagy színváltozatosság jellemzi, amelyet kristályrácsa rugalmasságának köszönhet – olyan, amilyennek te akarod. Ragyog, tündököl, de rideg… Simul hozzád, de mintha jéghegyet ölelnél. Ravasz, számító, de nem bánt feleslegesen. Használ, félredob, de nem tesz tönkre. Szimultán játszik a sakktáblákon, a legjobb lépést kiválasztva, a járulékos veszteségeket a minimálisra csökkentve – és csak remélheted, hogy te nem egy bábu vagy az ellenfél oldalán, mert nyerni fog. Nem történhet másképp. A nagyobb jóért küzd, de vajon a cél minden esetben szentesíti az eszközt?
Borostyán csapat
A borostyánt gyakorta
szerves ásványként tartják számon. Megszilárdult fenyőgyanta ez, ami újkorában
ragad, nyúlós, édes és meleg – ha egyszer a vonzásába kerülsz, nem
szabadulhatsz és nem is akarsz. Az idők végezetéig őriz meg csillogó burkában,
mint valami bizarr látványosságot. Ide azokat a Harryket várjuk, akik elrejtik
a romlott oldalukat, ameddig képesek… De amikor már nem bírják tovább, egyetlen
embert akarnak magukhoz édesgetni, megtartani, összetörni, megőrizni, kizárólag
a saját élvezetére. Hogy ezért a célért kin kell átgázolnia, kik halnak bele a
rögeszmés vágyaiba, a legkevésbé sem számít. El fogja érni, amit akar –
imádkozz azért, hogy ne rád vágyjon! Végtelenül önző. Ameddig övé az, amiért
eped, felőle akár Voldemort újra tombolhat – feltéve, ha nem ő maga válik a
legnagyobb gonosszá… mert nincsenek gátlásai, nem szégyelli magát és nincs
bűntudata.
Amit várunk:
Egy, a kulcsok alapján, a csapatodnak megfelelő, legalább
5000 szavas befejezett történet, ami sehol ezelőtt publikálva nem volt.
Főszereplője nem más, mint a regények címadó alakja: Harry Potter, aki most…
valami más. Valami furcsa. Valami
kegyetlen.
A hossza a minimumtól eltekintve nincs meghatározva, egészen a csillagos égig
érhet. Hetero vagy slash, canon vagy non-canon, kap-e egyáltalán párt a főhős –
minden a te kezedben van!
Jelentkezni:
1. A jelentkezés
e-mailben, a következő címre küldve történik: shivalingam.kih@gmail.com
2. A jelentkező ekkor vállalja, hogy legjobb képességeinek megfelelően teljesíti a kihívás feltételeit, és önhibájából nem hagyja a csapatát cserben.
3. A jelentkezésnek tartalmaznia kell:
- nicknév
- életkor
- csapat
- link a korábbi műveidhez
- túljelentkezés esetén áthelyezhető vagy-e a másik csapatba?
4. Csapatonként 7-7 főt várunk!
5. A jelentkezés a bejegyzés közzétételétől betelésig, vagy május 31-ig él.
Seraphine & heloise
2. A jelentkező ekkor vállalja, hogy legjobb képességeinek megfelelően teljesíti a kihívás feltételeit, és önhibájából nem hagyja a csapatát cserben.
3. A jelentkezésnek tartalmaznia kell:
- nicknév
- életkor
- csapat
- link a korábbi műveidhez
- túljelentkezés esetén áthelyezhető vagy-e a másik csapatba?
4. Csapatonként 7-7 főt várunk!
5. A jelentkezés a bejegyzés közzétételétől betelésig, vagy május 31-ig él.
Seraphine & heloise
2013. május 10., péntek
Megnyitottunk
Üdvözlünk minden kedves ide tévedőt!
Ez a hamarosan induló Shiva-Lingam kihívás oldala. Szeretettel várjuk az érdeklődőket :)
Seraphine & heloise
Ez a hamarosan induló Shiva-Lingam kihívás oldala. Szeretettel várjuk az érdeklődőket :)
Seraphine & heloise
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)